Községek Magyarországon
fejlec

Gétye község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Lakosság: 129 fő
Terület: 6.66 km2
Népsűrűség: 19,37 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 83

Fekvése

Gétye a Zalai-dombság legkeletibb vonulatán fekszik. A Zala folyótól Bókaháza zárja el. A településre Zalacsány és a 75-ös főút közötti bekötőúton lehet eljutni. A településre pár Zalaapáti és Pacsa között közlekedő autóbusz-járat tér be.

Története

Gétye első említése igen korai, 1024-ből való mint a zalavári apátság adófizetője, ez azonban valószínűleg hamis dokumentum. Az első hiteles forrás 1275-ben szól róla. Birtokosa a 13. században a Gétyei család volt. Később mellettük a Mindszenti és a Bánffy család is megjelentek.

A törökök 1568-ban foglalták el a települést, és 1597-re teljesen el is pusztították azt. Az 1690-es években kezdett újratelepülni. Temploma 1700 körül épült. A település azonban elzártsága miatt komolyabban nem fejlődött az elkövetkező időkben.

Az 1945-ös földosztás során is csak apró földterületek jutottak az igénylőknek, így a II. világháborút követően komolyan sújtotta az elvándorlás, amely folyamat mára se csillapodott. Iskola a településen kívül található és önkormányzata se helyben működik.

Nevezetességei

  • Templom (1700 körüli)

Következő községek

Gic | Gige | Gilvánfa | Göd | Gödöllő | Gödre | Gógánfa | Gölle | Gomba | Gombosszeg | Gömörszőlős | Gönc | Gönyű | Gór | Görbeháza | Görcsöny | Gordisa | Görgeteg | Gősfa | Gosztola | Grábóc | Gulács | Gutorfölde | Gyál | Gyalóka | Gyanógeregye | Gyarmat | Gyékényes | Gyenesdiás | Gyepükaján | Gyermely | Gyód | Gyomaendrőd | Gyömöre | Gyömrő | Gyöngyfa | Gyöngyös | Gyöngyösfalu | Gyöngyöshalász

További községek

Somogyszentpál | Békésszentandrás | Leányfalu | Megyehíd | Pécs | Nyírgyulaj | Pusztaederics | Hevesvezekény | Nagyvarsány | Iklanberény | Sajólászlófalva | Mosonszentmiklós | Zalaerdőd | Bagamér | Kemse | Benk | Alsótold | Lébény | Balástya | Pap | Tarnaszentmária | Miklósi | Rábapaty | Szentjakabfa | Dabas | Kisbárapáti | Drávacsehi | Nemeskeresztúr | Szakcs | Lucfalva | Köblény | Baracs | Úri | Abaújlak | Lőkösháza | Porva | Csehbánya | Aba | Nyárlőrinc | Nagyar | Markaz | Sopronnémeti | Háromfa | Kemence | Kissikátor | Hosszúpereszteg | Boba | Ete | Gödre | Andrásfa